Gyógyítás fénnyel

Sajtóanyag letöltése (PDF formátum)


A szegedi fizikusok és orvosok által kifejlesztett fototerápiás eljárás a szénanátha és különböző bőrbetegségek kezelésére is alkalmas, sőt, akár az orrpolip is megszüntethetővé válik majd vele.


A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikája és az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének kutatócsoportja Prof. Dr. Kemény Lajos tanszékvezető egyetemi tanár, a klinika igazgatója, valamint Ignácz Ferenc fizikus, tudományos munkatárs vezetésével bő egy évtizede elsőként fejlesztette ki azt a fototerápián alapuló eljárást, amellyel sikeresen kezelhetők a szénanáthában szenvedő betegek. A kutatócsoport tagjai már a kilencvenes évek második felében közöltek olyan publikációkat, melyekben az UV-B tartományú fény (eredetileg egy 308 nanométeres hullámhosszú sugárzást kibocsátó Xe-Cl excimer lézer) gyógyászati lehetőségeit tárgyalták. Mivel azonban az excimer lézerek orvosi rendelőkbe való telepítése sok nehézséggel járt volna, a kutatók egy más típusú eljárás kifejlesztésébe fogtak. A végül Rhinolight néven szabadalmaztatott, a Videotonnal együttműködve kialakított orvosi készülék által kibocsátott fény összintenzitásának – a szöveti károsodásokat és egyéb mellékhatásokat elkerülendő – csak 5 százaléka esik az UV-B tartományba; a többi a látható (~70 %) és UV-A (~25%) tartományból ered.


rhinolight_logo


Az elmúlt években sikerült igazolni, hogy a Rhinolight-tal végzett, rövid és fájdalommentes kezelések nagyon jó hatásfokkal alkalmazhatóak a szénanátha és egyéb, allergiás eredetű felsőlégúti betegségek tüneteinek enyhítésére, illetve megszüntetésére. A további vizsgálatok során kiderült, hogy ezen készülék használata szintén nagyon jó gyógymódként szolgál különböző bőrbetegségek esetében is – erre a célra elkészült a berendezés egy módosított változata is. Jelenleg további, bíztatónak tűnő kutatások folynak azirányban, hogy a Rhinolight alkalmas lehet-e orr-, homlok- és arc-melléküregi gyulladások, valamint akár orrpolip gyógyítására is. A közeljövőben várható egy két évet felölelő, hat hazai egészségügyi centrumban (Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc) végzett klinikai vizsgálatsorozat eredménye. A résztvevő betegeken végzett vizsgálatok mind az operáció előtti, mind – más csoportokban – az operáció utáni (ún. posztoperatív) kezelésekre is kiterjedtek. Hamarosan Németországban is elkezdik a készülék tesztelését az orrpolip kezelési lehetőségei kapcsán.


A kutatócsoport több tagja 2003-ban spin-off céget hozott létre a Rhinolight készülék szabadalmának hasznosítására. Az első évben Magyarországon huszonkét orvosi centrumban kezdték el használni az említett fényterápiás kezelést, ami jelenleg nyolcvan helyen érhető el hazánkban. 2005-ben külföldi kapcsolatokat is elkezdett kiépíteni a vállalkozás. Jelen pillanatban Nyugat-Európától egészen a Távol-Keletig tizennyolc országban van Rhinolight-központ, több mint kétszáz külföldön működő készülékkel. A Rhinolight fényterápiás eszközt folyamatosan, klinikai kutatásokkal fejlesztik, itthoni és külföldi tapasztalatokra egyaránt építve.


Rhinolight


A Rhinolight készülék, valamint egy, lábszáron lévő bőrbetegség kezelési módja
(forrás: www.rhinolight.hu)


További információk:

http://www.rhinolight.hu/home
http://www.skinolight.hu/home

A Rhinolight-ról a Magyar Televízió Géniusz című, 2010. márciusi műsorában:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/20/17/Geniusz_2010_marcius_20_.aspx

 

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket