valasztas_2017

Hirdetmény az SZTE TTIK dékánválasztásáról

A Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján 2016. november 28. napján megjelent, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara dékáni tisztségének betöltésére vonatkozó pályázati felhívásra az alábbi két pályázat érkezett:


1. Dr. Mucsi László egyetemi docens, TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék (jelenlegi dékán),

2. Dr. Pálinkó István egyetemi tanár, TTIK Szerves Kémiai Tanszék.

A jelöltek dékáni pályázatában foglalt „vezetői elképzelések” rész – a pályázók hozzájárulásával az alábbiakban megtekinthetők:


A jelölteknek lehetőségük nyílik a dékáni programjuk bemutatására

a Tanszékvezetők Tanácsadó Testületének a Kari Tanáccsal közös, nyilvános ülésén,

amelyre 2017. február 10-én (péntek) 13 órakor kerül sor.


Az ülés helyszíne: Bolyai terem (Szeged, Aradi vértanúk tere 1.Bolyai épület II. emelet). A nyilvános tanácsülésre a kar minden érdeklődő munkatársát várjuk!


A dékáni pályázatokat véleményező, nyilvános Kari Tanács ülés időpontja:

2017. február 24. (péntek) 13 óra.

(Szokásos) helyszíne: Kari Tanácsterem


Szeged, 2017. január 24.


Prof. Dr. Szatmári Sándor egyetemi tanár s.k.,

a dékánválasztást koordináló bizottság

elnöke

Képgaléria

09.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

  • február 25.
    11:00 - 13:00
  • február 25.
    16:00 - 17:00
    A megjelenteket köszönti: Gácser Attila, a Biológia Intézet vezetője
    A kötetet bemutatják: a könyv lektora, Nagy Lászlóné, valamint a könyv szerkesztője és szerzői: Balázs János, Hegyi Andrea, Poór Péter, Sinka Rita és Vörös Mónika
  • február 25.
    18:00 - 19:00
    Hiteles és motiváló előadás a Mentor(h)áló Pedagógiai esték 2020-as tavaszi évadában a futás, azon belül az ultrafutás különös világáról. Vendégünk Lubics Szilvia magyar amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista, az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese!
    Jegyár: kedvezményes 1.800 Ft (SZTE-kártya, diákigazolvány, pedagógusigazolvány); teljes árú 2.400 Ft. Kedvezményes jegyek csak személyesen vásárolhatók, a vásárláskor be kell mutatni a kedvezményre jogosultságot igazoló dokumentumot! Jegyek november 11-től kaphatók az IH Rendezvényközpontban és online, a http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/category/entry-ticket weboldalon.
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus