2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

Mora_Kollegium

Felvételi az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumba

2015. április 27. és május 22. között pályázhatnak felsőéves hallgatók a modulón keresztül, a 2015/16-os tanév kollégiumi férőhelyeire. Ennek kapcsán szeretnénk a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatóinak bemutatni az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumot, és felhívni figyelmüket a kollégiumi jelentkezés módjára.

Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium Újszegeden, kertvárosi övezetben, árnyas platánfák között helyezkedik el, a szakkollégiumi közösséget 275 fő alkotja, ebből több mint 100-an a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói.
A Móra Kollégium 2012 tavaszától a Szegedi Tudományegyetem szenátusi támogatásával szakkollégiumként működik. 2015 májusától az SZTE és a régió második 3 évre minősített (akkreditált) szakkollégiumként az országos szakkollégiumi mozgalomban is meghatározó szerepet tölt be. Kiváló a kapcsolatunk több ismert szakkollégiummal (pl. Rajk, Janus Pannonius. Kerényi, Szentágothai, Bolyai, Széchenyi, EVK, stb..), vagy mi látjuk vendégül őket, vagy ők hívnak bennünket, a velük kialakult együttműködést hallgatóink is megfelelően tudják kamatoztatni
Mi a lényege a szakkollégiumnak, és miben adhat többet a Mórát választó hallgatóknak?
A szakkollégiumi kurzusok indításával lehetőséget teremtünk kollégistáinknak, hogy egy-egy kreatív ötlet nyomán, szakmai önszerveződéssel maguk is beleszóljanak tanulmányaik alakításába. A kurzusok legtöbbször multi és interdiszciplinárisak, hasznos ismereteket közvetítenek, több esetben egyetemi óraként is felvehetők, krediteket érnek. A szakkollégisták személyesen is megismerkedhetnek a tudományterületek mértékadó képviselőivel, az így szerzett ismeretek és kapcsolatok az egyetem elvégzését követően a munkaerőpiacon is előnyt jelentenek. Előzetes egyeztetések után, 2015-től cégekkel, vállalkozásokkal, munkaadókkal is szorosabb együttműködést tervezünk, amely céges kurzusok, gyakornoki programok indításában valósul majd meg. Ezen kurzusok indításához elsősorban informatikus hallgatók jelentkezését várjuk.
Szemeszterenként 15-16 kurzust indítunk, ebből legalább 6-ot természettudomány szakos hallgatóknak. Természet és társadalomföldrajz, biológia, kémia, informatika és matematika témakörökben szinte minden félévben indítunk etr-ben is felvehető kurzusokat. Hallgatóink a kurzusok mellett 5-6 nyelvtanfolyam közül választhatnak. Az általunk szervezett konferenciákon (Móra Akadémia), illetve országos szakkollégiumi konferenciákon szorgalmazzuk és támogatjuk hallgatóink fellépését, a konferenciák anyagát kötetben is megjelentetjük. A TTIK-s hallgatók számára szakkollégiumunk minden évben szervez konferenciát. Hallgatóink számára félévente egy szakkollégiumi kurzus teljesítése kötelező.

Kifejezetten ajánljuk a szakkollégiumot azoknak, akik vevők az aktív közösségi életre, kulturális rendezvényekre, a családias légkörre, és jó hangulatú, baráti közösségekben építenék szakmai karrierjüket.
A Móra Szakkollégiumba várjuk azoknak az államilag finanszírozott, állami ösztöndíjas, jó átlagú, érdeklődő, motivált, hallgatóknak a jelentkezését, akiknek a szakmai programok, szakkollégiumi kurzusok, és a kollégium gazdag közösségi, sport és kulturális programkínálata felkeltette érdeklődését. Szeretettel várjuk, és örömmel fogadjuk az ország távoli vidékeiről érkező hallgatók jelentkezést is!
Szegedi, illetve albérletes hallgatóknak is van módjuk a szakkollégium szakmai kurzusain, konferenciáin, közösségi és kulturális rendezvényein részt venni, ehhez külső tagként lehet jelentkezni a szakkollégiumba. Akik külső tagnak szeretnének jelentkezni, azok a morakulsotagsag @gmail.com email címen jelentkezhetnek, egy rövid önéletrajz és motivációs levél elküldésével. A külső tagságra való jelentkezés határideje 2015. június 15.

Kollégiumi körülményeink
Kollégiumunk az árnyas platánsorok, ligetek övezte újszegedi kertvárosban található.
Szobáink háromágyasak, két szoba között egy tanuló, társalgó van, mely kiválóan ellátja a nappali funkcióját is. A szobákhoz mosdó tartozik, mindenkinek van beépített szekrénye, könyvespolca, a tanulóban íróasztala. A középső részben nagyméretű hűtőszekrény található. Emeletenként felújított zuhanyozók, automata mosógépek, konyhák állnak a kollégisták rendelkezésére.
  A Móra Szakkollégium számos közös helyiséggel rendelkezik. A kisebb-nagyobb termek, szobák, előadók, valamint a kávézó és büfé lehetőséget nyújt a nyugodt tanulásra, a szabadidő változatos eltöltésére.
Az elmúlt években befejeződött a kollégium teljes felújítása. Esztétikusan kialakított, barátságos belső terek jellemzik a kollégiumot, a tágas, világos emeleti szintek más-más színvilágot képviselnek. Minden lakószobában van internetes kapcsolat.
Közösségi tereink: emeleti tanulók, előadótermek, szakszemináriumok, folyóirat olvasó, 12 000 kötetes könyvtár (számos új, a vizsgákhoz szükséges gazdaságtudományi szakkönyvvel), kollégiumi stúdió, ahonnan heti két alkalommal élő rádióadást sugárzunk, videotéka és kollégiumi mozi, jól felszerelt tornaterem szervezett foglalkozásokkal, árnyas fákkal övezett sportpályák, kollégiumi büfé és kávézó (borkóstolókkal, közös meccsnézéssel, különleges programokkal).
Öntevékeny csoportjaink: kollégiumi stúdió, zenekar, rajz-kör, kórus, színpad, kollégiumi újság és rádió, Móra Könyvklub, filmklubok, néptánc, hastánc, társastánc, kártya-kör, szerepjáték-kör, sportkörök (pilates, kettlebell és TRX, sakk, ping-pong, póker, csocsó, aerobik, foci, kosár és röplabda stb…)
Hagyományos rendezvényeink: elsőévesek fogadása, Végzősök búcsúztatása, kirándulások, Kollégiumi Napok (Morgilla), Ki mit tud?, Öntevékeny csoportok éjszakája, Haloween Party és tökfaragó verseny, Kollégiumi Farsang, Advent, Mikulás, Karácsony, utószilveszter, kollégisták borai borverseny és kóstoló, pálinkamustra, Pincészetek borkóstolói, Süti- és tortasütő verseny, Íz emlékek hagyományőrző főzőverseny, filmklubok, Karközi Kollégiumi Sportnap, kollégiumi bulik, könnyűzenei és komolyzenei estek, koncertek, vetélkedők és sportversenyek, bajnokságok).
A Móra Szakkollégium jövőre ünnepli 50 éves fennállását. Akik nálunk laktak, jó érzéssel idézik fel az itt eltöltött éveket, sokan visszajárnak évek múlva is, magukénak érzik a „mórás szellemet és identitást”. Pozíciójuk, kapcsolataik révén pedig segítenek a frissen végzett hallgatóink elhelyezkedésében, karrierépítésében.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket