Sófi Ösztöndíj Pályázat biológus hallgatóknak

SZTE Sófi Alapítvány Biológus Ösztöndíj Pályázata 2019-2020

Pályázati űrlap

A Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tehetségpont szolgáltatásai és lehetőségei.


BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK
ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének, kutatómunkájának támogatása tanulmányi ösztöndíjak által. Fontos feladat eredményeik erkölcsi elismerése és jövőbeni pályafutásuk elősegítése. Az alapítvány eddig több mint 21 millió forint ösztöndíjjal ismerte el a legjobb hallgatókat. A 2019-2020-as tanévben új ösztöndíj pályázatot hirdet két kategóriában: Biológus Mesterképzés és Élettudományok Doktori Iskola. Az alapítvány Kuratóriuma 200.000 Ft ösztöndíjat ítél oda a két kategória győzteseinek. A biológushallgatók ezzel egyidejűleg az SZTE Sófi Alapítvány 1,3 millió forintos ösztöndíját is megpályázhatják.


sofi_01Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas akadémikus,

a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Prof. Dr. Kónya Zoltán rektorhelyettes

és Prof. Dr. Visy Csaba kuratóriumi elnök

adta át Porkoláb Gergőnek a Sófi Alapítvány vándorserlegét



A pályázat feltételei és folyamata:


I. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Természettudományi és Informatikai Karának I., II., III. BSc, I., II. MSc biológus és biológia szakos, valamint a Biológia Doktori Iskola és az SZTE más doktori iskoláinak élettudományi kutatásokkal foglalkozó I., II. III. és IV. éves PhD hallgatói pályázhatják meg az alapítvány ösztöndíját. Azok a hallgatók pályázhatnak, akik félévi hagyományos tanulmányi átlagainak átlaga 4,00 felett van.


II. A pályázati felhívás és a pályázati űrlap megtalálható az egyetem Biológus Tanszékcsoportjának honlapján: www.sci.u-szeged.hu/btcs/ és az SZTE TTIK honlapján: www.sci.u-szeged.hu


III. Ebben a tanévben NEM kell papíralapú pályázatot benyújtani. Első lépésként a Sófi ösztöndíj pályázati űrlapot le kell tölteni az SZTE TTIK vagy az SZTE Biológia Intézet honlapjáról. Kitöltés után, a kitöltött Sófi ösztöndíj pályázati űrlapot WORD dokumentum formátumban el kell küldeni a jozsefsofi@gmail.com e-mail címre (ez is az érvényesség szigorú feltétele!). A pályázó hallgató minden olyan eredményét feltüntetheti a Sófi pályázati űrlapon, amelyet az egyetemre történő beiratkozása óta elért. Ezt követően a pályázatot be kell adni a MODULO SZTE Sófi Alapítvány Ösztöndíj pályázata elnevezésű beadási helyén. Link: https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/default/forms/details/1763520 A Sófi pályázati űrlapon szereplő adatokat be kell írni a MODULO űrlap megfelelő mezőibe is, és fel kell tölteni az eredményeket igazoló dokumentumok, oklevelek másolatait.


IV. A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. február 12. (szerda) 12 óra


V. A komplex, arányos pontozási rendszer hatékony, pontos értékelést tesz lehetővé. Az írásbeli pályázatok pontozása után a legjobb 16 pályázó (mindkét kategóriában 8-8 fő) kap meghívást az ösztöndíj konferenciára. A konferencia 2020. március 13-án (pénteken) kerül megrendezésre, amelyen a pályázók 10 perc időtartamú szóbeli előadást tartanak az általuk végzett kutatási témáról. A kuratórium 100.000-100.000 Ft ösztöndíjat ítél oda a két kategória győztesének, akik elnyerik az alapítvány díszes vándorserlegét. A díjak hivatalos átadására 2020. július elején, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar diplomaosztó ünnepségén kerül sor. Az alapítvány 2020. augusztus 25-ig utalja át az adómentes ösztöndíjak összegét a két győztes pályázó bankszámlájára


Minden pályázónak sok sikert kíván:

az SZTE Sófi József Alapítvány Kuratóriuma


Szeged, 2019. november 4.


A Sófi Alapítvány biológus ösztöndíjait odaítélő Bíráló Bizottság tagjai:


A Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar Biológus Tanszékcsoportjának képviseletében:


A Bíráló Bizottság Elnöke:

Prof. Dr. Kovács Kornél Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Biotechnológiai Tanszék



Tagjai:

Prof. Dr. Boros Imre Miklós egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék


Prof. Dr. Gallé László Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Ökológiai Tanszék


Prof. Dr. Fekete Éva Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék


Kocsisné Dr. Mihalik Erzsébet Egyetemi docens

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Növénybiológiai Tanszék


Dr. Lehoczki Endréné Egyetemi docens

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék


Dr. Marcsik Antónia Egyetemi docens

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Embertani Tanszék


Prof. Dr. Maróy Péter Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Genetikai Tanszék


Dr. Tari Irma Egyetemi docens

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Növénybiológiai Tanszék


Prof. Dr. Toldi József Egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék


Prof. Dr. Vágvölgyi Csaba Tanszékvezető egyetemi tanár

SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Mikrobiológiai Tanszék


A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának képviseletében:


Prof. Dr. Dudits Dénes Akadémikus, egyetemi tanár

Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Növénybiológiai Intézet


Prof. Dr. Ormos Pál Akadémikus, egyetemi tanár

Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biofizikai Intézet


Dr. Pósfai György Tudományos tanácsadó, az MTA doktora

Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biokémiai Intézet


Prof. Dr. Venetianer Pál Akadémikus, egyetemi tanár

Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biokémiai Intézet


Prof. Dr. Vígh László Akadémikus, egyetemi tanár

Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont Főigazgató-helyettese



Képgaléria

07.jpg

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

  • február 17.
    12:30 - 14:30
  • február 17.
    18:00 - 19:00
    Dr. Somody Imre hosszú ideig szerepelt a leggazdagabb magyarok toplistáján, neve összeforrt a vagyonát megalapozó Plusssz pezsgőtablettával. Neve sokak számára csenghet ismerősen akár az egészségügy, a közgazdaságtan vagy a politika területéről is. A kilencvenes évek végére jutott a csúcsra; karitatív és üzleti tevékenységéért számos kimagasló kitüntetést kapott. Aztán a sikeres üzletembert egyre több anyagi kudarc érte, miközben elvált és súlyosan megbetegedett. Élete 2014-ben gyökeresen új fordulatot vett... Minderről szívesen osztja meg gondolatait a hallgatósággal.
    Jegyinformációk: http://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/event/SOMODY200217
    Az SZTE Mentor(h)áló 2.0 projekt programja
  • február 21.
    11:00 - 13:00

Kövess minket

Facebook YouTube Twitter Google Plus